“(irodalom és politika)” káhá módra

Idézem az "érdekfeszítő" bejegyzést, amely megint ... (tele van helyesírási hibával is.. :P )

130 éve született Ady Endre. A húszadik század a magyar irodalomban Adyval kezdődött, egészen pontosan Ady Endre „Új versek” című könyvének megjelenésével. Gyönyörű száz esztendő a magyar irodalomban. Hosszú oldalakon keresztül lehetne sorolni a húszadik századi írókat, költőket és a remekművek címeit Adytól Kertész Imre 2005-ös Nobel díjáig.

Bár nem szerencsés párhuzamot vonni irodalom és történelem között, de talán nem is fölösleges. A magyar irodalom és történelem éles szétválasztása sem lehetséges, hisz az irodalom gyakran a történelem előtt járt és gyakran abból merítette erejét, de számtalan író és költő vállalt politikai szerepet akkor, amikor a helyzet azt követelte.

A magyar nemzet húszadik százada a trianoni döntéssel vette kezdetét, a második világháborúval folytatódott, majd volt egy 56-os forradalom és a kommunista rendszer elsöprésével ért véget. Fájdalmasan nehéz, veszteségektől terhes század, amelynek a végén felcsillant a remény sugara: a Kárpát-medencei magyarság saját kezébe veszi sorsát és elindul az önrendelkezés utján. 1989-ben kezdtünk hinni abban, hogy a magyar nemzet sorsa jóra fordul. Kezdtünk hinni abban, hogy az új század sokkal sikeresebb lesz. Talán olyan sikeres, mint a magyar irodalom a húszadik században. Nem a csodákban hittünk, mert a népek életében csodákra számítani balgaság lenne. De hittünk az összefogás erejében, a nemzeti célok kohéziós erejében. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az erdélyi magyarság a megkezdett útról ez idáig nem tért le. Számos buktatón vagyunk túl, a próbatételeknek se szeri, se száma, néha olybá tűnt, hogy elbukunk, hogy megtorpanunk, de volt erő az erdélyi magyarságban a tovább lépéshez. Láttuk, hogy körülöttünk nincs minden rendben: Vajdaság és Kárpátalja fájó példája szemünk előtt lebegett és lebeg, de a magyarországi társadalmi viszonyok sem tölthetnek el örömmel. Tapasztaljuk, hogy könnyen le lehet térni arról az útról, amelyen büszkén és együtt indultunk. Tapasztaljuk, hogy napok alatt el lehet veszíteni azt az elismerést, amelyet a kilencvenes évek elején a magyar nemzet a maga számára jogosan kivívott. És azt kell látnunk, hogy bennünket is elért a megosztás, a széthúzás kísértete. Egy ördögi terv részeként most mintha minden és mindenki ellenünk fordult volna. Szinte látom a kaján, kárörvendő mosolyt a magyar nép ellenségeinek az arcán: ha nem tudtak ők szétverni bennünket, most saját magunk leszünk az ördögi terv végrehajtói. Magyar próbálja legyőzni a magyart. És csak rajtunk múlik, engedünk-e ennek a csábításnak vagy a sikeres huszadik századi irodalmunk mellett mi, erdélyi magyarok sikeresek leszünk megalkotni és felmutatni a magyar nemzet sikeres huszonegyedik századi történelmét. Ezekben a napokban minden felelős magyar ember tekintete Erdélyre figyel. Én bízom az erdélyi magyar emberek bölcsességében és kitartásában. Bízom abban, hogy nem fogunk engedni a megosztás csábításának, nem fogunk önként és egymásra újjal mutogatva a történelem vesztőpadjára állni, ahonnan nem lesz vissza út, ahonnan nem valószínű, hogy lehetséges a nagy vissza térés.

Hmmmm... már megint más a hibás mindenért... Az RMDSZ ártatlan ebben a tömeges elpártolásban... érdekes! Pedig régi mondás az, hogy "máséban a szálkát, de a sajátjában a gerendát nem látja"... Lehet, hogy ez vonatkozik az RMDSZ-re is? Már többször feltettem a kérdést, mindig válasz nélkül maradt. Miért kell mindig megmagyarázni a bizonyítványt, ha az jó? És miért rossz, ha azt ígérik, hogy jó lesz? Ha talán nem felejtené el az RMDSZ, hogy miért is küldte az erdélyi magyarság a parlamentbe, akkor most nem itt tartana, és nem lenne megosztva a magyarság sem...
Vagyis KÖVETKEZETESEN KELLENE POLITIZÁLNI!

Megj. Hátha eltűnik a megjegyzésem KáHá blogjáról... mint olvasom mostanság ez a divat... ami nem tetszik töröljük. Nagyon cenzúra íze van a dolognak...