2007. december 1., szombat

Tőkés Esztergomtól kért pénzt

A „nemzeti politikai erők kezében lévő baráti önkormányzatok" megfogalmazással élve fordult levéllel Tőkés László az esztergomi önkormányzathoz. Anyagi segítséget kért programjaikhoz, melyek között utolsóként kiemelte: „szólnom kell azokról a várható kampány-rendezvényekről, melyekre az EP-képviselői választásokra nézve kerül sor".
A püspök az augusztus 26-án keltezett levélben arra hivatkozott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség „komoly közpénzek felett rendelkezik, azonban ezekből egyre inkább jut a politikai klientúraépítésre, mint az egyházak - legalábbis Egyházkerületünk - céljaira".
Az esztergomi önkormányzat sürgősségi indítvánnyal egymillió forint kiutalásáról döntött Tőkés László részére, az összeg felhasználását támogatási szerződésben rögzítették. Takács István, az önkormányzat sajtófelelőse pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a pénzt még nem utalták át.
Az iratban külön pontban emelték ki, hogy a pénz nem használható fel a püspök európai parlamenti választási kampányához, annak ellenére, hogy a püspök által megnevezett támogatandó célok között szerepelt: „cselekvő részvétel az EP választások megszervezésében".
Esztergom polgármestere az MTI-nek elmondta, a királyhágómelléki terület támogatása nem egyedülálló Esztergomban, és semmi köze a romániai EP-választásokhoz. Meggyes Tamás hozzátette, a város küldetésének tartja a határon túli magyar oktatás támogatását, az elmúlt években hétmillió forinttal támogatták a beregszászi főiskola felújítását, kétmillióval a szabadkai főiskolát és a királyhágómelléki püspökség részére másodszor adományoznak egymillió forintot. (mti)

Nincsenek megjegyzések: