2007. december 11., kedd

Sikerül konszenzusra jutni az EU politikusainak Koszovó ügyében?

Tegnap lejárt a határidő. Szerbiának, a koszovói albánoknak és a nemzetközi közösség képviselőinek nem sikerült egyezségre jutniuk Koszovó jövőjéről. Ezért a szerbiai tartomány várhatóan egyoldalúan kikiáltja függetlenségét, ami veszélyeztetheti a stabilitást a Balkánon. A korábbi öt tagállammal ellentétben ma már csak egyről állítják brüsszeli diplomáciai források, hogy blokkolhatja az EU egységét a kérdésben – jelentette a Duna TV brüsszeli tudósítója. Ciprusról van szó, amely attól tart, hogy ha igent mond a független Koszovóra, akkor egy életre elfelejtheti saját szigetének egységét. Állítólag hajlanak a megegyezésre a görögök, a spanyolok, valamint a területükön élő magyar kisebbség miatt vonakodó románok és szlovákok. Az ő megnyugtatásukra mondaná ki az EU, hogy a koszovói függetlenség nem precedens értékű. Erről ma egyeztettek, a közös álláspont kialakítása a pénteki EU csúcs feladata lesz.

Brüsszelben azt mondják, hogy az albánok megvárják a függetlenség kikiáltásával a szerbiai elnökválasztást, tehát január vége, február eleje között erre nem kell számítani. Az EU-ban már körvonalazódik a független Koszovó elismerésének módja. Ha a tagállamok között nem lesz egység, akkor várhatóan arra törekednek majd, hogy jelentősebbek egyszerre ismerjék el Koszovót, valahogy úgy, mint annak idején Montenegrót, tehát mindenki saját jogszabályai szerint. (Duna TV)

Nincsenek megjegyzések: