2007. november 16., péntek

"Kényszertaps az RMDSZ-kampányzárón?" kérdem én is, mint sokan mások

Zsúfolásig megtöltött sportcsarnokra, legalább négyezer fős közönségre számítanak az RMDSZ november 18-i központi kampányzáró rendezvényén Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója becslése szerint. Az Új honfoglalás – együtt minden magyarral az Európai Unióban című rendezvényre az RMDSZ ötszáz településről mintegy 32 nagybusszal, 35 kisbusszal és több mint 200 személygépkocsival érkező érdeklődőt vár, mondta a Krónikának az igazgató. Amint a szervezők megfogalmazták, a rendezvény fő célja az erdélyi magyarság szolidaritásának és politikai egységének a felmutatása. Ezért a megyei szervezet ügyvezető elnöke két héttel ezelőtt körlevélben figyelmeztette erre a Maros megyei községek polgármestereit és alpolgármestereit. Szabó Árpád október 30-án írott, 223-as számmal iktatott levele leszögezi, hogy „Maros megye mintegy 800 küldöttel/résztvevővel kell hogy képviseltesse magát”. Az ügyvezető elnök szerint „alapvetően fontos, hogy településekre lebontott pontos listák készüljenek azokról, akik részt vesznek a kampányzáró rendezvényen”.

A „szervezetlenség” hátrányai visszaütöttek az utóbbi időszakban. Több ízben is kiderült, amennyiben az RMDSZ-nek nem sikerül beszervezett közönséggel megtöltenie a nézőteret, kellemetlen meglepetéseknek teszi ki magát. Két évvel ezelőtt a marosvásárhelyi ligeti stadionban az RMDSZ által meghívott Omega együttes fellépése előtt hurrogták le és fütyülték ki Markó Béla szövetségi elnököt. (Krónika)

Nincsenek megjegyzések: