2007. november 16., péntek

Emlékház Nagy Istvánnak

A mindszenti születésű Nagy István festőművész emlékét a szülőfalu jelenleg mindössze az 1973-ban emelt kőoszloppal és a művész arcát ábrázoló emlékplakettel hirdeti. A 60-as évek elején lebontott zsindelyes tetejű, bedeszkázott ablakú, elhanyagolt szülői házra még sokan emlékeznek a faluban. Többen is úgy vélekednek, annak megmentéséhez közösségi összefogásra lett volna szükség, de túl azon, most elsősorban megfelelő anyagi keretre lenne szükség, hogy ezt a régi rendszerben ejtett csorbát ki lehessen köszörülni – ismerte fel az ügy fontosságát a mindszenti Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere. Az idei Csíkszeredai Városnapok keretében tartott Nagy István-emlékülés, -kiállítás és -albumbemutató apropóján a megyeszékhelyre érkezett Jurecskó László művészettörténész, a budapesti Mission Art Galéria vezetője, aki ellátogatott Mindszentre, Nagy István szülőfalujába. Ott értesült a polgármestertől a még csírájában lévő tervekről: a Nagy-tízesben álló, 30-as években épült kék parasztházat – amelyben a festő testvére lakott – kellene átalakítani Nagy István Emlékházzá.

Jurecskó László művészettörténész szervezésében nemrégiben nyitottak meg egy Nagy István-kiállítást a budapesti Mission Art Galériában, amelynek keretében bemutatták a festőművész halálának 70. évfordulójára, a Pallas– Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent albumot is. E kettős esemény még egy harmadikkal is társult: adományokat gyűjtöttek a csíkmindszenti emlékház javára. És eredménnyel: 900 000 Ft. gyűlt össze. Bizonyíték ez arra is, hogy Nagy István művészetét ismerik és szeretik Magyarországon.

Nincsenek megjegyzések: