2007. december 12., szerda

A vajdasági magyar politikusok megmutatták: össze lehet fogni, csak akarni kell!

Érdekes dolog, hogy bár Vajdaság az EU-n kívül van, tudnak úgy politizálni, mintha az EU-n belül lennének. Ugyanis a vajdasági magyar pártok többsége úgy határozott, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a tartományi kormány tagja lesz a közös magyar elnökjelölt a szerbiai választásokon. A Páll Sándor vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, az Ágoston András-féle Vajdasági Magyar Demokrata Párt – mindkét pártnak külön javaslata is volt a jelölt személyére – támogatta a VMSZ Tanácsának a kezdeményezését. Rácz Szabó László Magyar Polgári Szövetsége még csak ezután mond rá igent. Ha mond.
A lényegen azonban ez már nemigen változtat: a vajdasági magyarok a legnagyobb magyar párt vezetőjének személyében jelöltet állítanak a szerbiai elnökválasztásokon.

Nem mellékes, hogy a közös jelöltnek közös programot kell képviselnie. S közös program is megszületett. A közös program, az újból kinyilvánított egység pedig többet jelent, mint az a alkupozíció, amelyre nem is kell feltétlenül számítani. A VMDP különös jelentőséget tulajdonít a ténynek, hogy 1994 óta először, a vajdasági magyar pártoknak sikerült olyan közös politikai programot alkotni, amelyben megjelennek a tényleges nem-területi nemzeti alapú politikai autonómia ismérvei, olvasható a párt közleményében. A Magyar Koalícióba tömörülő magyar pártok képviselői, valamint a közös köztársasági elnökjelölt e program alapján indít kampányt a köztársasági elnökválasztás első körében. A VMDP a legrövidebb időn belül kezdeményezi, hogy a Magyar Koalíció budapesti szakértők bevonásával, a most elfogadott program alapján és a VMDP magyar (perszonális) autonómia-modelljére figyelemmel, hozza létre a közös, nem-területi autonómiamodelljét.

Talán lenne kiről példát venni a jővő évi hazai parlamenti választásokkor, hiszen jól tudják a politikusok, nem valószínű, hogy az RMDSZ és az MPSZ (addig talán már MPP) összefogása nélkül megtörténhet,hogy a magyarság nem lesz képviselve a román parlamentben. (forrás: vajdaság.ma)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ebből is látszik, hogy a délvidéki magyar politikusok okosabbak, mint az erdélyiek...

Ceci írta...

Reméljük jó példát mutatnak ezzel a mi politikusainknak is.

Névtelen írta...

Az RMDSZ legfeljebb saját magával fog össze szokás szerint...